Szombaton, reggel Bácsalmásra vezetett az utunk, az ottani kékfestő műhelybe. Érkezéskor egy nagyon kedves, mosolygós hölgy nyitott nekünk ajtót, aki körbevezetett minket a műhelyben és bevezetett bennünket az ott zajló munkába. Összesen már csak hat műhely maradt az országban. Az első megálló a tarkázó, ahol a kézi nyomást végzik, az előtte kifőzött textil anyagra. A fadarabokba szögeket ütnek, ez adja majd ki a mintákat. Szerencsére ebben a műhelyben rengeteg eredeti nyomat megmaradt, sok helyen tűzre vetették a tél folyamán. A következő állomásunk a gépi nyomtató megtekintése volt. Itt megnézhettünk egy több mint 150 éves gépet, a perrotint, ami még a mai napig tökéletesen végzi a dolgát. Ez egy újítás a kézi nyomáshoz képest, viszont a jelenlegi gyártásban Bakos Zoltán a kézi mintázást alkalmazza. A gépi nyomóval gyorsabban lehet haladni viszont tisztítani kell és cserélni, ami nem feltétlenül egyszerűsíti le a dolgot. Ezután az ingafestő következett. Itt egy 3 méter mélységű kútban kikevernek egy anyagot, amibe belemártják a textilt, így lesz kék a színe. Minél többször merítik el az anyagban, annál sötétebb lesz a színe. Ennél a lépésnél nagyon fontos a levegőztetés, mert az oxigénnel való találkozás mélyíti a színeket és gondoskodik a foltmentességről. A festett textíliákat ezek után kiszárítják. És kész is a vászon, amiből ruha, párnahuzat, terítő, zsákocska, kötény készül. A képzeletünkre van bízva. A gépek megtekintése mellett egy teremben megtekintettük a kiállítást, ahol nagyon régi naplókat, könyvelési könyveket, díjakat, leveleket nézhettünk meg. A gyönyörűszép kertet kihasználva nem hagyhattuk ki az alkalmat, hogy eltöltsünk ott egymással egy kis minőségi időt. Megebédeltünk, beszélgettünk és játszottunk. Mivel egy szempillantás alatt eltelt az idő, búcsút vettünk a műhelytől, a kerttől és az aranyos hölgytől. Sok tudással, bölcsességgel és jó emlékekkel gazdagodtunk.
Lévai Lívia Sz3
