Elég fura neve van a rajzos délutánjainknak a héten, hiszen „jobb agyféltekés rajztanfolyam” címen hirdette meg nekünk a mentorunk. A más szemszögből való látás és megfigyelés rejtelmeibe Skoda Vali néni, fejlesztőnk vezet be minket, csoporttagjaimat, szülőt és testvért is, és velünk rajzol a mentorunk is.
A kis csapatunk az első napon miután portrét keresett magáról, fekete fehérbe kinyomtattuk és nagy lelkesedéssel ültünk le a hófehér lapok, ceruzák és radír mellé rajzolni. Előbb azonban Vali nénivel beszélgettünk, hogy kinek milyen a kapcsolata a rajzolással. Többen maradtunk abban, hogy legfeljebb a pálcikaember ábrázolásban tudunk sikeresek lenni. Ám a tanfolyamvezetőnk állította, hogy képesek leszünk a hét végére egész pofás önarcképet készíteni a jobb agyféltekés rajzolást megismerve. Ugyan szintén többen kicsit kétkedve fogadtuk, de lelkesen követtük az utasításokat, készítettünk „vak rajzot” a kezünkről. Ami azt jelentette, hogy nagyon kellett pontosan figyelni a kezünket (pl. nyitott tenyér, behajlított ujjainkat) majd egy képzeletbeli pontot követve mindezt a látványt úgy rögzíteni a papíron, hogy nem emeljük fel a ceruzát.
Kihívást jelentett nekem az a feladat is, amikor fekete-fehér módon ábrázolt figuránál kellett a fehér részekre koncentráltan papírra vetni ugyanazt, amit látunk.
Volt pillanat, amikor hangosan jegyeztem meg az önarckép rajzolásnál, hogy épp úgy néz ki az általam készített vonalrendszer, mint a bögre, annak is két füle van, és kb. épp annyira hasonlít magamra a rajzom, mint rám egy bögre. Aztán a nap végére mégis csak rengeteg tudást szereztem, kicsit másképp láthattam, és sikerélményem is volt az utolsó feladat elkészítésénél. Lelkes vagyok, és várom a folytatást.
Sipos Levente
