Nem csak a zene a film iránt is elkötelezett vagyok, s egyik kedvencem a Szkafander és pillangó címet viselő. A történet egy olyan férfiról szól, aki egy hirtelen jött betegség után csupán az egyik szemével tud kommunikálni és ugyan a testébe van zárva, ám lelke szabadon akar szárnyalni továbbra is. Hosszú küzdelem után, segítséggel megírja élete történetének könyvét, csupán szemének pillantásaival jelölve a betűket.
S hogy ez miért is jutott eszembe Kaposvár 2-es csoportjából alakult Könyvespolc zenekar első koncertjével kapcsolatban? Valahogy úgy érzem ebben a digitalizált testbe szorult világban csak halk és halvány szempillantás a vers, a költészet szeretete; a zajos számítógéppel tervezett „zene” (sokak szerint csak zaj) mellett igazi hangszertudást megcsillantó muzsika, (pláne, ha a vers dallammá írását halljuk) akkor az olyan érzés a léleknek, embernek, nekem, mint a szkafanderből/bábból kiszabaduló pillangó szárnyalása. S nem különben lehetetlen vállalkozás volt szeptember 5-én késő délután a Rippl-Rónai Fesztiválon, a somogyi megyeszékhely színes és zajos forgatagában a hatalmas és gyönyörű platánfák árnyékában megbújó kis tér közepére kiállni, csendesen énekelni megzenésített verseket. Könyvespolc zenekarunk erre vállalkozott első, nagyközönség előtt vállalt fellépésével. A fesztiválhangulat nyüzsgése aztán akkor, amikor megszólalt ez a négy fiatal muzsikus megállította a nyüzsgő arra sétáló sokaságot, s mindenki „csak” hallgatni, sőt meghallani kezdte őket. Velünk, az eleinte nagyon a fellépőkkel együtt izguló csoporttársakkal, barátokkal, gimnáziumi tanáraikkal, szülőkkel együtt. Majd az izgalmat részemről gyorsan felváltotta a hihetetlen büszkeség, elismerés, tisztelet irántuk. A csendes, szövegcentrikus, tiszta muzsika pedig működött, valami mást, újat és régit egyszerre mutatott meg nekünk; figyeltünk, rájuk, egymásra, magunkra általa. A zenekar tagjai Alapítványunk muzsikusai is, és ahelyi zeneiskola növendékei, mindannyian annyira szeretnek együtt zenélni a Kamarazenekar és a Csányi Band zenészeivel. Alázattal tanulnak a mesterektől, Anditól, Tihamértól, Elemértől, hogy csak néhány szeretett embert említsek többek között. „Egy kicsit benne vagyok én” – mi, hiszen a zenekar megalakulása egy kaposvári versfesztiválhoz köthető…persze tudom tényleg csak picit, hiszen az ötlet, a megvalósulás, a produktum, az elismerés mind-mind az övék: Gregor Dorcié, Kovács-Nagy Sacié, Sármány Encié, Sipos Levusé. A két évvel ezelőtti versünnepen előadott egy megzenésített versből mára egy órás repertoár született meg. Ezt hallhattuk a hétvégi nagy rendezvényen Kaposváron és Toponáron.
S tudom, ez az írás egy rendkívül elfogult rajongójuktól, a mentoruktól született, de bízom benne, hogy lesz mód arra, hogy bemutatkozzanak nektek, társaknak, mentortársaimnak, az Alapítvány megálmodóinak és működtetőinek, szóval nekünk együtt …és a majd a nem mindennapi muzsika ott is, akkor is szárnyakat kap.
V. Sárközi Angéla, mentor